Az osztrák belügyminiszter, Johanna Mikl-Leitner és az igazságügyi miniszter, Wolfgang Brandstetter – mindketten néppárti (ÖVP) politikusok – szerdán bejelentették, hogy Ausztria beperli az Európai Bíróságon az Európai Bizottságot, ha nem tesz javaslatot a menekültügyet szabályozó dublini rendelet módosítására.
A dublini szabályozás értelmében minden menedékkérő ügyét abban az uniós tagországban kell elbírálni, ahol a menekült először lépett az unió területére. A két osztrák miniszter szerint ez az előírás ellentmond az unió működésének alapvető szabályait lefektető Lisszaboni Szerződésnek, amely alapelvként rögzíti a szolidaritást és a felelősségvállalások igazságos elosztását a tagállamok között. Ugyanakkor a Bizottság csak 2016-ban akarja majd módosítani a rendeletet: uniós jogszabályok megalkotására vagy módosítására viszont a Bizottságon kívül más nem tehet indítványt. Az osztrák miniszterek azt mondták: ha két hónapon belül nem tesz javaslatot a Bizottság a dublini szabályozás reformjára, akkor döntéshozatal elmulasztása címén Ausztria pert indít a brüsszeli testület ellen az Európai Bíróságon. Ugyanakkor a kancellári hivatal és jogász-szakértők is szkeptikusan viszonyulnak a perhez: Günter Herzig EU-jogász a Der Standard-nak azt mondta, kevés esély van rá, hogy lehetne az ügyben a szolidaritás alapelvére hivatkozni.
Szerdai sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság szóvivője úgy reagált az osztrák felvetésre: a migráció nem egy-egy EU-tagország, hanem Európa közös ügye. „Most nem annak van az ideje, hogy bíróság elé citáljuk egymást, hanem annak, hogy szolidaritást mutassunk egymás iránt” – fogalmazott Annika Breidthardt szóvivő. Breidthardt szerint jelenleg az a teendő, hogy egyfelől minden tagország teljesítse a közös migrációs vonatkozású előírásokat – beleértve a dublini rendelkezéseket is –, másfelől pedig segítséget kell nyújtani azoknak a tagországoknak, amelyek különlegesen nagy migrációs nyomásnak vannak kitéve. „Ez nem görög, magyar, francia vagy osztrák probléma, hanem globális migrációs válságról van szó, amely európai választ igényel” – hangsúlyozta a szóvivő.